Bhagavad-gítá fejezetek

Hare Krisna Budapestről, folytatjuk a Bhagavad-gítá sorozatot, a harmadik fejezettel, ami a karma-jógáról szól. De mielőtt elkezdjük, mantrázunk. A Hare Krisna mantrát fogjuk ismételni tízszer. Nem tudom nálatok van-e a japa malátok, hogy együtt tudjuk mondani, de ha nincs is, a mantra akkor is a szívetekben van. Most a cél az, hogy együtt mondjuk, és hallgassuk a mantrának a vibrációját. Vegyünk egy mély lélegzetet, és csukott szemmel:

haré krisna haré krisna krisna krisna haré haré
haré rama haré rama rama rama haré haré 10 x

Ahogy Krisna oktat minket a Bhagavad-gítában, egyértelmű lesz, hogy a karma-jóga nem célja az önmegvalósításnak. Ugyanakkor egy első lépcső azoknak, akik szeretnének fejlődni és haladni a tökéletesség felé, a saját aktivitásukkal, a munkájukkal vagy a kötelességeikkel. De önmagában, csupán evvel a jógával még nem fogják elérni a tökéletességet.
Szóval mi ez a karma jóga? Itt van az a két szó. Tudjuk, hogy a jóga az az, ami harmóniába hoz minket a Legfelsőbbel. A karmának pedig két fő jelentése van: cselekvés és a cselekvésnek a visszahatása. Lehet használni azt a szót, hogy munka, de a munka itt most nem csak szakmát jelöl, hanem mindenféle tevékenységet: főzni, iskolába menni, enni, pihenni, szórakozni, olvasni, minden cselekvés, amit csinálunk az egyféle munka, azaz karma. És minden tettünknek van visszahatása, ok és okozat.

Beszéljünk először a múltbeli cselekedetekről. Ez azokat a tetteket jelenti, amiket korábban ebben az életben, vagy egy másik életünkben cselekedtünk. Annyi mindent tettünk már, és azoknak mind van egyféle visszahatása, vagyis karmája. Ha látni akarjuk, hogy néz ki a mi „múlt karmánk”, akkor nézzük a tükörbe. Ez a test az elmúlt életünk cselekedeteinek a következménye. Így nekünk a karma-jóga azt jelenti, hogy elfogadjuk a múltbéli cselekedeteink következményeit, mert az fogja meghatározni a jelenben végzett tetteink eredményét és irányát. Szóval ok és okozat, ez a két dolog nagyon fontos. Így a karma jóga azt tanítja, hogyan éljünk azzal a tudattal, hogy ez az életünk valamennyire már meg van határozva számunkra, az előző életbeli és a múltbeli cselekedeteink által. Ez a kettő összerakva alkotja a mi karmánkat, és ez egyfajta ösztönzés is, ami előre visz bennünket. Tehát a tanítás, hogy ne legyünk túl mohóak, és ne tűzzünk ki magunknak mesterséges célokat, amit el akarunk érni a munkánkkal.

Vegyünk példának egy munkát, amivel mindenki tud azonosulni. Legyen ez a szakmánk. Mindenkinek van valamiféle szakmája, munkája, amit dolgozik. A kérdés, hogy mit akarunk ezzel a munkával elérni? Szeretnénk hatalmas vagyonra szert tenni, gazdaggá válni, jómódú lenni? Vagy inkább elfogadjuk azt, hogy a szakmánk eredményét, és hogy mennyire tudunk sikeresek vagy gazdagok, lenni, már meghatározta a múlt életünk. Így ezt nem próbáljuk kényszeresen megnövelni, hanem elfogadjuk, hogy annyi jut, amennyire szükségünk van. Ezt kell megértenünk, hogy mire van nekünk igazából szükségünk? Arra, amit a karmánk már előre meghatározott számunkra. Így nem a végtelen vágyainkat kergetjük, hanem elfogadjuk azokat a dolgokat, amiket a sors ajánl nekünk.

A második fontos tanítása a karma-jógának, hogy adjunk is ebben a világban, ne csak elvegyünk. Hogy ne csak vevők legyünk, hanem adók is. Tehát a munkánk eredményével jót kell tennünk másokkal, más emberekkel és a világgal.

Szóval ez két dolog: beérni annyival, mint amennyire szükségünk van, és adni. Ezekből következik a kulcs gondolat; hogy ne ragaszkodjunk a munkánk eredményéhez. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy az én karmám azt határozza meg, hogy én egy szerény életet éljek, és akkor én elfogadom ezt. Miért? Mert a fő célom az, hogy kutassak az Abszolút Igazság után. Tehát nem fogok belépni egy nagy és mohó ördögi körbe, és folyton csak keresni a lehetőségeket, hogyan tudnék jobb módúvá válni. Ha az a karmám, hogy szerényen éljek, akkor úgy élek, ha az, hogy jómódú legyek, akkor úgy fogok élni. De sosem megyek túl azokon az dolgokon, amikre nekem szükségem van, és amik aránylag könnyen és természetesen rendelkezésemre állnak. Ugyanakkor megnézem azt is, hogy hogyan tudok én adni annak a világnak, amelyben élek.

Persze, – most egy lelki szempontból vizsgálva – a legfontosabb dolog az, hogy adjunk transzcendentális tudást önmagunknak, ami pedig Krisna következő tanítása. Ezen túl pedig, adjunk másoknak is transzcendentális tudást. Ahogy nekünk van az ételosztásunk, ahol adunk másoknak, olyanoknak, akiknek nincs ennivalójuk. Mert adni a legjobb érzés. Nem venni. Azzal, hogy elveszünk, azzal nem lesz semmi jó élményünk, de amikor adunk az mindig egy nagyon jó dolog.

Ezek a karma-jóga tanításai, amiket Krisna hangsúlyoz nekünk. Hogy fogadjuk el, hogy van sorsunk, és a sors határozza meg, hogy mi az, amit el tudunk érni ebben a világban. Így felesleges mohónak lennünk, ne akarjunk egyre több és több dolgot. Inkább legyünk adók, olyan emberek, akik adnak másoknak, és ne olyanok, akik csak elvesznek. Amikor ezeket szem előtt tartjuk, akkor tudunk jól haladni előre a lelkiélet felé. Az ilyesfajta életmód, amikor ez a tanítás be van építve a munkánkba, az iskolába, abba, ahogy neveljük a gyerekeinket, és ahogy gondolkozunk a jövőről, akkor ez a legkedvezőbb szint arra, hogy tudjuk folytatni a fő dolgunkat, ami a Haré Krisna mantra éneklése.

Krisna azzal fejezi be ezt a fejezetet, hogy válaszol Arjunának egy fontos kérdésére. Arjuna azt kérdezi,, miért van az, hogy bár sokszor tudjuk, hogyan kéne cselekednünk, néha mégsem tudjuk a helyes utat követni? Néha meg van tudásunk, és korábban képesek is voltunk a megfelelő dolgot csinálni, követtük a kötelességünket, de miért van, hogy néha bűnös vagy helytelen tetteket hajtunk végre? Miért szegülünk ellen a rendszernek?

Krisna azt mondja, hogy igen, ez bizony néha megtörténik. Azért, mert bennünk van ez a kéj, a vágy arra, hogy élvezzünk ebben a világban, és amikor nem elég erős a lelkigyakorlatunk, akkor nem fogjuk tudni az intelligenciákkal kontrollálni az elménket és az érzékeinket. És hogy akkor mit kell csinálnunk ilyenkor? Mindig vissza kell hoznunk az elménket és az érzékeinket a kontroll alá. Ez egy kulcs aspektusa mindenféle jógának, hogy van amikor lelépünk az útról, mert vannak másféle vágyaink is, olyanok, amik nem kedveznek a lelkiéletnek és a jógának, de erre Krisna azt mondja, hogy mindig gyere vissza. Mindig gyere vissza, erősítsd az intelligenciádat, kontrolláld az elméd és az érzékeid. Végső soron ez az esszenciája minden jógarendszernek, hogy kontrollban kell tartani, és szabályozni az elmét és az érzékeket. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha az intelligenciánk elég erős. És hogy mivel tudjuk erősíteni az intelligenciánkat? A Bhagavad-gítá olvasásával – remélem, hogy mindenkinek van már Bhagavad-gítája – másrészről pedig azzal, hogy énekeljük a Haré Krisna mantrát.

Haré Krisna!

Itt vagyunk Isztambulban, ahol egy bhakti-táborban tartunk szemináriumokat néhány tanárral, akik egyébként a budapesti Bhaktivedanta főiskolán tanítanak. Ahogy múltkor ígértem, most a Bhagavad-gítá negyedik fejezetéről fogunk beszélni, melynek címe: a transzcendentális tudás. De mielőtt erről beszélnénk, ismét el fogjuk mondani a mantrát tízszer. Bízom benne hogy most már mindenki kész erre a meditációra, és akkor kezdjük is:

haré krisna haré krisna krisna krisna haré haré
haré ráma haré ráma ráma ráma haré haré                          10x

Csodálatos. 🙂

A második fejezetben Krisna összefoglalta az egész Bhagavad-gítát. Ez volt az alap, hogy megértsük, mi az önvaló, hogy mi lelkek vagyunk és nem csupán testek. A harmadik fejezetben a karma-jógáról volt szó, erről beszéltünk a múltkor, és ennek az esszenciája az volt, hogy mi a mi kötelességünk, és hogy mindig ajánljuk a munkánk eredményét a Legfelsőbbnek, ugyanakkor ne ragaszkodjunk a munkánk eredményéhez. Ez többször még ismétlődik a negyedik és ötödik fejezetben, de itt a negyedik fejezetben Krisna a transzcendentális tudásról beszél. Itt hozzáadja ezt a tudást a korábbi fejezetekhez, ezáltal felhozva bennünket egy magasabb szintre. De mielőtt Krisna beszélne a tudásról, először arról beszél, hogy hogyan, honnan kapjuk ezt a tudást, és beszél a lelki láncolatról. – evam parampara-praptam – ez a lelki láncolat, aminek persze ő a forrása, de érdekes módon Krisna elmondja, hogy Ő egyszer már elmondta ezt a Bhagavad-gítát a Napistennek, aki elmondta Manunak, aki elmondta Iksvakunak. Manu az első ember, aki élt ezen a bolygón, Iksvaku meg az ő fia. És ez így folytatódott, a lelkitanítómesterektől a tanítványig. Ehhez még később vissza fogunk térni.

Krisna elmagyarázza az Ő fenségét. Ezt azért teszi, mert Arjuna kérdezi, hogy te hogyhogy tudsz emlékezni, hogy miről beszéltél egy korábbi életedben? Krisna elmondja, hogy azért, mert Én sohasem felejtem el az Én különböző születéseimet, mert Én mindig ugyanebben a transzcendentális testben nyilvánulok meg, vagy ezen a Földön vagy egy másik bolygón vagy másik univerzumban. És ez hogyan lehetséges? Krisna mondja, hogy azért mert Én vagyok az Istenség Legfelsőbb Személyisége, és Én mindig alászállok ebbe a világba vagy másik világokba, amikor látom, hogy szükség van megint megerősíteni a vallási elveket vagy menedéket adni a hívőknek.

Itt most egy másik aspektusa van a Legfelsőbbnek. Mint ahogy korábban Krisna említette, hogy ajánlj mindent a Legfelsőbbnek, de mi a Legfelsőbb? Az embereknek sokféle elképzelésük van, és a védikus irodalomban is vannak különböző szintű szentségek, akiknek lehet ajánlani a munkánkat, de most Krisna mondja, hogy igazából Én vagyok az eredeti, Én vagyok az Istenség Legfelsőbb Személyisége.

Ezután azt hangsúlyozza, milyen fontos, hogy mindenki tökéletesen tudja követni a saját társadalmi és lelki kötelességeit. Ez egy lényegi szempont lesz a később következő előadásokban, hogy mik azok a társadalmi kötelességek? Például diákok vagyunk, vagy amikor már házasságot kötöttünk akkor családos emberek vagyunk, ezekben a helyzetekben mik a kötelességeink. Vagy hogy mi a kötelességünk, amikor nyugdíjba megyünk, – ezt a védikus kultúrában úgy mondjuk, hogy visszavonultunk ettől a világtól. Ezen felül, hogy mi a felelőssége azoknak, akik különféle munkákat végeznek? Ezek mind nagyon fontos dolgok.

Ezután Krisna beszél még a munkáról vagy a kötelességről, és elmagyarázza, hogy ennek egy csodálatos művészete van.

Az egyik aspektus, amit magyaráz, nagyon érdekes, hogy látni a cselekvésben a tétlenséget, és a tétlenségben a cselekvést. Hogy mit jelent ez? Ezzel hangsúlyozza Krisna, hogy amikor dolgozunk, ne ragaszkodjunk a munkánk eredményéhez és ajánljuk fel azt a Legfelsőbbnek, és ha így teszünk, akkor igazából az a tevékenység karma-mentessé válik. Tehát olyan, mintha valaki tétlenségben lenne, nincsen visszahatás. De ha valaki úgy tétlen, hogy nem csinál semmit, mondjuk, csak elvonul a Himalájába, még akkor is csinál valamit. Még hogyha azt is hiszik ezek a jógik, hogy ők visszavonultak a világtól, Krisna azt mondja, hogy nem így van. Egyrészről azért, mert nem csinálják a megfelelő kötelességüket, másrészről pedig azzal, hogy például levegőt vesznek, vagy esznek, satöbbi, azzal még mindig jár visszahatás. Így ez a fajta élet igazából munka, vagyis karma. Ez egy nagyon érdekes dolog, Krisna ezt magyarázza, karmaṇy akarma yaḥ paśyed akarmaṇi ca karma yaḥ sa buddhimān manuṣyeṣu sa yuktaḥ kṛtsna-karma-kṛt – hogy az a bölcs ember, aki tud úgy dolgozni ebben a világban, hogy nem kap érte visszahatást. És ez olyan, mintha nem csinált volna semmit.

Ez a ragaszkodás nélküli munka, és elégedettnek lenni azokkal az eredményekkel, amik természetesen, különösebb erőfeszítést nem igényelve jönnek a múlt karmánkból kifolyólag. Ez az igazi karma-jóga, de most már nem csak közönséges karma-jóga, hanem – ahogy a következő fejezetben majd látjuk – karma-jóga a Krisna-tudatban.

Krisna itt hangsúlyozza, hogy vannak másféle lelki gyakorlók is, de ez a lelki gyakorlata annak a karma-jóginak, aki Krisna-tudatban van. Vannak mások is, például akik a félisteneket imádják, azokat az élőlényeket, aki magasabb bolygókon vannak jelen, vagy azok, akik a személytelen sugárzást imádják azzal a céllal, hogy ők majd elmerülnek ebben a brahman-sugárzásban. Vannak a jógik, akik a pránajámát csinálják, a levegőiket próbálják szabályozni, apāne juhvati prāṇaḿ prāṇe ’pānaḿ tathāpare – a különféle levegőiket egyensúlyozni, azért hogy ők is fejlődjenek a lelkiéletben. Vannak a cölibátust követők, akik a cölibátusban élt élettel, és nagyon szigorú lemondásokkal a Nap bolygóra terveznek menni. Szóval Krisna magyarázza, hogy ezek a lelki gyakorlók mind fejlődhetnek a Legfelsőbb felé, hogyha ők is megtanulják ezt a „munka nélküli munkát”, a karma nélküli cselekvést. Ha nem így tesznek, akkor is fejlődhetnek, de lehet, hogy sokkal lassabban.
Szóval, amit Krisna próbál itt hangsúlyozni az az, hogy mennyire fontos ez az áldozat. Ebben a világban nem lehet áldozat nélkül élni. És hogy mit jelent itt az áldozat? A munkánknak az áldozata, hogy felajánljuk a tetteink  eredményét. A félisten-imádatban vannak tűzáldozatok és másféle lemondások. A pránajámánál ott meg a levegő az áldozat, az egyik levegőt a másikba kell ajánlani, és persze az egész egy nagyon szigorú lemondás, erről majd lesz szó a hatodik fejezetben. El kell vonulni az erdőbe, cölibátusban élni, csak minimálisan enni, teljesen a szabadban élni. Ki tudja ezt megcsinálni a mai korban? Mindenesetre az astanga-jógának ezek az előírt elvárásai. És a cölibátusban való élet, ott mi az áldozat? Az, hogy vállalom, hogy egész életemen át vagy férj, vagy feleség nélkül fogok élni. Van egy egysoros mondat a Bhagavad-gítában, ez az egyetlen egysoros mondat, Krisna mondja, hogy nayam loko ‘sty ayajnasya kuto ‘nyah kuru-sattama, hogy ebben a világban nem lehet áldozat nélkül élni, legalábbis akkor nem, ha valaki szeretne fejlődni a lelkiéletben. Mindezek, akiket említettem és vannak másféle kutatók, jógik, akik próbálnak előrehaladni, ők mind gyakorolják ezt az áldozatot, és aki áldozatot gyakorol, akkor ő valamilyen sebességgel fog haladni előre. De mi a legjobb áldozat? A legjobb áldozat az a transzcendentális tudás. Na, nem lemondani a transzcendentális tudásról, hanem kultiválni a transzcendentális tudást. Szóval megkapni a tudást a transzcendensről, ami a Bhagavad-gítának a tartalma, ez a legjobb áldozat, ez a legjobb lelkiélet.

Hol kezdődik ez a transzcendentális tudásnak az áldozata? Krisna azt mondja, neked kell megközelítened egy gurut, és alázatosan, meghódolva előtte, kérdezned kell tőle: miről szól ez az élet? Miért élek itt? Mi az önvaló? Tedd fel ezeket a kérdéseket, és akkor fogsz kapni tőle olyan válaszokat, amik előre vezetnek majd.  Krisna pedig magyarázza, hogy milyen egy hiteles lelkitanítómester? Milyen egy igazi guru? yaj jñātvā na punar moham evaḿ yāsyasi pāṇḍava –általa meg fogod érteni, hogy minden Bennem van, és Én is ott vagyok mindenben,  mert Én vagyok az Istenség legfelsőbb Személyisége, akinek az energiája mindenhová kiterjed és aki mindennek a tulajdonosa. Krisna rögtön meghatározza, hogy ki a guru, és ha valaki nem ezt tanítja, és nem ezt mondja, lehet, hogy ő tanít valami másra, de ő nem egy guru. A védikus irodalom így határozza meg, hogy ki az igazi guru, aki transzcendentális tudást tanít. Elfogadni egy lelkitanítómestert, ez az alapja a védikus kultúrának, és Krisna azt mondja, hogy upadekṣyanti– fogadj el avatást is. Az avatás egy ceremónia, ami egy formális elfogadás a lelkitanítómester és a tanítvány között, és még egyéb fogadalmakkal jár együtt. A tanítvány szempontjából ez azt jelenti, hogy ő megfogadja, hogy azt az életmódot követi, ami kedvező a lelkiélet gyakorlására, és főleg, hogy énekelni fogja a Haré Krisna mantrát. Amikor avatást kapunk, akkor az egyik fogadalom, hogy naponta minimum 16 kört kell mondani a mantrából. Egy kör azt jelenti, hogy 108 szem, tehát 16-szor 108 mantra, ami körülbelül két órát igényel naponta. Ezen kívül van négy másik szabály, egyik közülük, hogy valaki tiszta vegetáriánus vagy vegán étrendet követ. Szóval azok, akik elfogadják ezt a rendszert, azok, akik elfogadják a lelkitanítómestert, akik elfogadják a transzcendentális tudás fontosságát, ők sikeresek lesznek a lelkiéletben, és akik nem fogadják el, nem lesznek sikeresek.

Krisna azzal fejezi be ezt a fejezetet, hogy válaszol egy kérdésre, ami egyszerűen felmerülhet, hogy honnét tudom, hogy ami itt van a Bhagavad-gítában, és amit én hallok Krisnától, honnan tudom, hogy az az Abszolút Igazság? Ugye, jöhet ez a kétség? Miért nem valami más könyv? Miért nem valami más írónak az írása? Vagy kitudja milyen más guru, aki Istennek hívja magát, vagy a tanítványai hívják őt istennek, miért nem ő? Krisna azt mondja, hogy ez a tudás, el fogja pusztítani minden kétségedet. Amikor olvassuk a Bhagavad-gítát, akkor minden kétség elpusztul. Rögtön. Ugyanúgy, mint amikor a Nap feljön, akkor minden sötétség eltűnik. Mert ez a transzcendentális tudás, ez olyan, mint a transzcendentális Nap. És amikor ez a fülünkön át besugárzik a szívünkbe, vagy, amikor olvassuk a szemünkkel, akkor rögtön rájövünk, hogy igen, ez az, amit én eddig kerestem ebben az életben, és sok más életen át. Erről szól a negyedik fejezet.
Hare Krisna!